Elfriede Jelinek: Hogyan ábrázolható (esszé)


Escape. by Richard Curtner

A kérdés az, hogy hogyan lehet egy olyan víztájat ábrázolni, mint a tó, anélkül, hogy valóban ismernénk a nyelvét. Óvakodnék attól az ártalmatlanságtól, amivel ez a víz a nyilvánosság elé lép, de semmi értelme, úgy tesz, mint akit nem lehet felzavarni, és valójában engem sem zavar igazán. Ez a rémületté merevedett, engedékeny semmi. Amibe az ügyes rudak belemerülnek, azonban ügyességük a vízfelszín érintésére azonnal elillan, nehézkesek lesznek, megriadnak az újabb merüléstől, ami őket tovább hajthatná, ergo nem értem. Mintha libabőrt kapnának attól, hogy alig tudnak ebben a kocsonyában kavarni, ebben a galériában nem tudnak forogni, meg akarnak állni és megadni magukat ennek az állandóan jéghideg vízsüteménynek, amibe úgy nyomják őket bele, mint valami tortakést, láthatatlan, lármázó parasztlakodalmozók nehézkes keze által irányítva – a nők, bebábozódva, egy tonna alsószoknyát emelgetve, ami alól agyagos, durva lábaik elővillannak és rúgnak. De ők maguk is megfulladnának ebben a sűrű nádban, és a láb eltörik a cipőben, miközben a zöld fák meg hízelegnének a fájdalmának. De a víz ezt nem fogja hagyni. Nem kell nekik semmi kedvesebbet mesélgetni, mint én, kapaszkodjanak csak meg jól! Miért pont vizet fogtak fel ebben a sóderárokban?

Itt a víz is megfullad önmagában, egyetlen nyikkanás nélkül. Ez a víz nincs dinamikus kapcsolatban semmilyen ökomozgalommal, ez egy abszolút csendes és bambán itt álló víztömeg.

fordította Gubicskó Ágnes

forrás: Elfriede Jelinek: Wie kann man es schildern. In: Auf einem Badesteg. Schriftstellerinnen am See (Hrsg. Irene Ferchl). Berlin, Aviva, 2009., 134-135.

Hozzászólások lezárva.