Víz versek


Versek, bibliográfia víz témában (Gubicskó Ágnes gyűjtése)
(feltöltés folyamatban)


Tamkó Sirató Károly: Dal a tóról

(1970)

Ez a tó, ha enyim lenne
minden nap fürödnék benne.

A Forró Nyár Ünnepére
leúsznék a fenekére.

Cirógatnám sok szép halát,
bíztatnám a békák karát.

Cimboráznék a csiborral
kínálgatnám mézzel, borral.

Fésülném a habok fodrát
ugratnám a vízibolhát.

Hínár-karosszékben ülvén
rák ollóját köszörülném.

A sás között, ahogy lóg ott,
bámulnám a vízipókot.

Ha ez a tó enyim lenne
nap, hold szebben menne benne!

Kék hajnalon, opál estén
a titkait mind kilesném

Dédelgetném én naphosszat:
– boldog lenne minden moszat!

 

 

Váci Mihály

Balatoni félrevezető
Tanulság – iskoláskönyvekbe

1.

A Balaton az egy kéklő
nagy víz.
Van körötte hegy, ménkő
nagy, vagy tíz!
A Balaton az vízből áll
meg partból –
A part a vízből kiáll
és attól –
kezdve van a magyar tenger.
Átlábolhatod száraz sereggel.

2.

Milyen magas hullám dördül!
Ezt úgy hoztuk be – külföldről!
Tengerparti országokból, valutáért.
Mit meg nem tesz magyar ember a hazáért!
Exportálunk délibábot, libamájat,
eredeti kávét, zsuppot – szalmalángnak,
s tengeri sót, keserű sót importálunk
s virágport, mert nincsen elég hímpor nálunk!
S tengerhabot, tajtékot és legmodernebb
hullámát a nagy nyugati tengereknek.
Látják – itt ez a hullám ni! nyugatnémet!
Angliából hozattuk be a mélységet;
francia a hab s a felszín locsogása.
Színmagyar a káka és tövén – a kácsa!

3.

Itt kék az ég, ha nincsen felhő!
Minálunk fából áll az erdő!
Lentről felfelé nő a búza,
a kocsit a ló elől húzza.
A kerék kerek, – nem mint másutt,
a vermet mi a fődbe ássuk!
Fehér a táj itt, hogyha hó van,
s ha nem apad – víz van a tóban.
Két felé áll a tehén szarva,
nálunk a fekete-fehér – az tarka!
s a róka után megy a farka!

Ez meg itt ama világhíres
magyar tenger! – Nincs sehol, mint ez
ilyen szép! Hasonlíthatatlan!
Lavor, teknő, vályú, katlan!
A Földön nincs ily panoráma.
Jöjjön még ma Pannoniába!
A létforma univerzális.
Autóbusz, szekér, vicinális,
hozza, röpíti, viszi már is.
Üzleti gondját abbahagyja
Mister, ha látja Akarattya
füzesei közt tengerünket,
melynek szélén a béka ümget.

Bazaltból rakott alacsony
ravatal: – ez a Badacsony.
A tó végén ott várja Keszthely,
ajánljuk ne kerülje ezt el.
Nincs különösen benne semmi,
de azt legalább észrevenni.
S ha útja majd arrafelé visz,
forrón szeretve várja Hévíz.
Itt gyógyul meg a reumája,
s – megsúgjuk – szolid a rum ára.

4.

Itt van bunda kifelé szőrrel,
és csárda – igazi ökörrel,
hét szilvafa is kutyabőrrel,
és marha; – lába közt a tőggyel!
Paprikás betyár a bográcsba,
csikós aprítva a gulyásba,
a Balatonból fogunk csuszát,
a hegytetőn mutatunk pusztát,
vízimalmot, mely halat őröl,
menyecskét metszünk Önnek – tőről.
Ajándékba a legszebb emlék
pár eredeti teringettét!
S szegre akasztott karikás ostor
szedte-vedte rézangyalostól
s egy cserdítés még! – Kizárólag
külföldinek! – abból folyólag
hogy nálunk ez úri kiváltság!
Ennyit hagyott ránk a királyság!

 

 

József Attila: A Dunánál

(1936. június)

1

A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám, ringatott, mesélt
s mosta a város minden szennyesét.

És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt – néztem a határt:
egykedvü, örök eső módra hullt,
szintelenül, mi tarka volt, a mult.

A Duna csak folyt. És mint a termékeny,
másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
mint sírköves, dülöngő temetők.

2

Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk – ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.

3

Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt –
ez az elmulás. Ebből vagyok. “Meglásd,
ha majd nem leszünk!…” – megszólítanak.

Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős –
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!

A világ vagyok – minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa –
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövővel – mai magyarok!

… Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.

 

 

Dsida Jenő: Szerenád Ilonkának

(1933)

 

I was a child and she was a child,
In this kingdom by the sea:
But we loved with a love that was more than love –
I and my Annabel Lee.
(Allan Edgar Poe)

 

A fűzfa behajlik a vízbe
a víz körülötte csacsog
locsogva körülsimogatják
piciny buborék-pamacsok
a hold egyedül csavarogva
oly holthalavány odafent
kémleli elcsavarogva
egy holt kicsi lány hova ment?

Holt kis Ilonka fehéren
fekszik a sírban alant
szelleme ringva fehéren
fürdik a vízben alant
lelkemre libegve lehajlik
mint vízbe a fűz fiatal
ágai – habzene zajlik
csobog körülötte a dal

dal pihekönnyű magáról
zizge aranybafutó
fürtjei zuhatagáról
s minden eszembejutó
esteli vágyteli csókról
lágy öleléseiről
jópuha hópihe-csókról
lágy öleléseiről.

Egyszer lefeküdt ibolyák közt
harmatos fűbe feküdt
nyíladozó ibolyák közt
még soha oly gyönyörűt
parányi piros bogarak közt
dőlt mosolyogva elém
zümmögő zöld bogarak közt
szunnyadtam el én kebelén

süllyedt vele lassan a pázsit
süppedt vele halkan a hant
s már láttam a mély gödör ásít
s ő fekszik a sírban alant –
a csöndbe furán belezengtek
a fákon a víg madarak
és csöndben a mélybe lementek
a piros a zöld bogarak

– A fűzgaly a vízre lehajlik
zsolozsma a vízcsobogás
a hab zokogása morajlik
morajlik a szívdobogás
borúsra borul be az ének
bús nász-ima színkeverés
zörögve dorombol az ének
a gyászlila csipkeverés –

Ilonka, kis égi Ilonka
a kép olyan ép eleven
a képed a régi Ilonka
kék lepke sziromlevelen
szamócapiros puha szádból
fakadnak a lenge füvek –
szeráf nevetés puha szádból
ha zsongnak a zsenge füvek

Lásd fekszem a parton a fűben
ölébe ölelget a part
a dús keserűszagu fűben
ezernyi bogár idetart
nyüzsögve nyirokteli mélyből
ezer pici hangszeren át
zümmög az ajkad izéről
végnélküli víg szerenád

Azóta kapott csudacsókok
íze ma oly keserű
hűtelen és csunya csókok
emléke is oly keserű
oly messzibe csöndesedének
éveim árnya alatt
angyali vég-csemegének
holt ajkaid íze marad

Ilonka, kis édes Ilonka
a kép olyan ép eleven
halványpuha hangod Ilonka
szólít szomorú nevemen
válaszom át a sötéten
étheri fényutat ás
borzad a sás fut a réten
elsuhogó zokogás

Mihez foghasson ezentúl
ki fogta fehér kezedet
és hova nézhet ezentúl
ki nézte sötét szemedet?
Örökre itt maradok már
hanyagul heverészve hanyatt
míg enged a rög ragadó sár
s gödör lesz testem alatt

Utamban az éjben a parton
lengő lila láng vezetett
most fűzfa tövén puha parton
érzem kicsi lánykezedet
és érzem aludni fogok már
akár te a mély temetőn
tudom hogy aludni fogok már
boldogan és nevetőn

Már bomlik az élet az omló
víz suhanó zaja közt
mint százados erdei holló
váza fenyő gallya közt
már oszlik a test alig élek
foszlik valamennyi tagom
rezegve fölérez a lélek
és imbolyog álmatagon

belefürdik a Léthe vizébe
a víz körülötte csacsog
locsogva körülsimogatják
fehér buborék-pamacsok
a hold ragyogó sugarában
távoli trombita búg
mind vakítóbb sugarában
hajnali harsona zúg

ébresztget a szád muzsikája
ébredj valahára szegény
és zeng a szived muzsikája
és hömpölyög izzik a fény
úszunk tova kék levegőben
mint két pihe lengetegen
és fulladozunk ölelőben
fényteli fellegeken

 

Szabó Lőrinc: Az Egy álmai

(1931)

 

Mert te ilyen vagy s ők olyanok
és neki az érdeke más
s az igazság idegállapot
vagy megfogalmazás
s mert kint nem tetszik semmi sem
s mert győzni nem lehet a tömegen
s ami szabály, mind nélkülem
született:
ideje volna végre már
megszöknöm közületek.

Mire várjak még tovább, a jövőt
lesve alázatosan?
Fut az idő, és ami él,
annak mind igaza van.
Én vagy ti, egyikünk beteg;
és mégse nézzem a fegyvereket,
hogy szeretet vagy gyűlölet
közelít-e felém?
Ha mindig csak megértek,
hol maradok én?

Nem! nem! nem bírok már bolond
szövevényben lenni szál;
megérteni és tisztelni az őrt
s vele fájni, ha fáj!
Aki bírta, rég kibogozta magát
s megy tőrök közt és tőrökön át.
Ketten vagyunk, én és a világ,
ketrecben a rab,
mint neki ő, magamnak én
vagyok a fontosabb.

Szökünk is, lelkem, nyílik a zár,
az értelem szökik,
de magára festi gondosan
a látszat rácsait.
Bent egy, ami kint ezer darab!
Hol járt, ki látta a halat,
hogyha a háló megmaradt
sértetlenűl?
Tilalom? Más tiltja! Bűn? Nekik,
s ha kiderűl!

Bennünk, bent, nincs részlet s határ,
nincs semmi tilos;
mi csak mi vagyunk, egy-egy magány,
se jó, se rossz.
Rejtőzz mélyre, magadba! Ott
még rémlik valami elhagyott
nagy és szabad álom, ahogy
anyánk, a végtelen
tenger, emlékként, könnyeink
s vérünk savában megjelen.

Tengerbe, magunkba, vissza! Csak
ott lehetünk szabadok!
Nekünk többé semmit sem ad
ami kint van, a Sok.
A tömeggel alkudni ha kell,
az igaz, mint hamu porlik el;
a mi hazánk az Egy, amely
nem osztozik:
álmodjuk hát, ha még lehet,
az Egynek álmait!

 

***

 

Ady Endre: Megáradt a Tisza; A Duna vallomása

Áprily Lajos: Csorgó; Tavaszi vizek

Baranyi Ferenc: A kecskekörmök regéje

Csuka Zoltán: Szent Anna-tó; A hévízi tónál

Dsida Jenő: Szerenád Ilonkának; A tó tavaszi éneke; Túl jégmezőkön

Fenyő László: Fekete-tenger

Gárdonyi Géza: Éjjel a Tiszán

Győry Dezső: Zöldár a Vágmentén

József Attila: A Dunánál, Szomorúfűz; Tél; Téli éjszaka; Fagy; Szeretők; Szeretők lázadása; Megfáradt ember

Juhász Gyula: A Tiszánál; A kis Tisza hídján; Megint a Tiszánál; A régi víz felett

Kányádi Sándor: A tenger; Elnémult a kis patak

Kosztolányi Dezső: Az ember és a tenger; Rózsaszüret

Lehoczky János: A vizek fohásza

Nemes Nagy Ágnes: A patak

Orbán Ottó: A víz

Ölvedi László: Este a Duna-parton

Pálos Rozita: Ma este

Petőfi Sándor: A Tisza; A Dunán

Pilinszky János: Halak a hálóban c. ciklus (1941-1946)

Szabó Lőrinc: Tenger

Szabó Lőrinc: Az Egy álmai (1931)

Szemlér Ferenc: Tengerfenék

Szép Ernő: Sötét lesz a Duna háta; Hová mégy ákác levél?; Tiszapart

Tamkó Sirató Károly: Dal a tóról

Tompa Mihály: Tornácomon

Váci Mihály: Balatoni félrevezető; A tenger; Mondd, Kedvesem, milyen a tenger?

Vas István: Búcsú a tengertől

Vajda János: Nádas tavon

 

mítoszok (bibliográfia) >>

Narcissus (bibliográfia) >>

Avienus: Ora maritima

Apollon Majkov: A mocsár

Alphonse de Lamartine: A tó

Apollinaire: Loreley

Charles Baudelaire: Az albatrosz (1859); Az ember és a tenger

Coleridge: Ének a vén tengerészről (1798)

Dragomir Petrov: A tenger okozta bánat

Eduard Mörike: Folyón

Francis Jammes: A zöld víz partján

Goethe: Szellemek éneke a vizek felett (1773); Szélcsend a tengeren

Heinrich Heine: Szürke éj a tengeren

Ion Pillat: Pogány tenger

James Reeves: Csónakázás

John Keats: A tenger

Pavel Matev: Fáradt folyók

Lenau: Reggel a tengeren

Leopoldo Lugones: A tenger

Mihai Eminescu: A tó

Názim Hikmet Rán: Vágyakozás

Theodor Storm: Tengerpart

Szergej Jeszenyin: Mocsár sóhajt

Tu Fu: Kedves a tóban

Tyutcsev: Tavaszi vizek; Tengerem, te

Veikko Antero Koskenniemi: Esti dal a tenger partján

Vesna Perun: A túlsó part

 

A versek egy részének forrása: http://central.budapesti.info/mesebirodalom/vizekrol_szolo.htm

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.